Minden kislány legalább életében egyszer beleképzeli magát Hamupipőke üvegcipellőjébe. Felnőve aztán a nő ráébred, hogy az bizony egy üvegbakancs. A bál, az önfeledt tánc oly kevés, a kemény túra, a próbatétel, a kihívás pedig rengeteg, folyamatos, állandó. Átlátszó titokzatosság, satuba fogott légiesség: ez a nők legfőbb eszköze a férfiak uralta világban.

Az üvegbakancs groteszk és mégis gyönyörű, csodálni való. Egyszerre sérülékeny és szívós, kecses, miközben feltöri a sarkad. Legszívesebben lerúgnád, mégis rendíthetetlenül tipegsz tovább benne. Mert nő vagy, mert azt kell lássák, hogy könnyed vagy. Ha sejtik is, hogy belül sebeket hordasz, kívülről akkor is csak az üveg ragyogását szabad láttatni.

Az üvegbakancs is csak arra az egyetlenegy lábra illik, amire öntötték. Az bizony a te sorsod, a te kereszted, a te boldogságod, a te gazdagságod, és soha senki más lábára nem fog már rásimulni, csak a tiédre. Rajtad múlik, megtanulsz-e nemcsak járni, de akár szökellni is benne…